2009. május 13., szerda

Programajánló - kertészkedés

ha csütörtök estére nincs programod és szeretsz kertészkedni, ráadásul a víz alatt, akkor látogass el a Tan Kapuja Buddhista Főiskolához és hallgasd Czéher Győrgy előadását. gondolom a múltkori nagy sikerű vadonos előadás után döntöttek úgy az akvakertész mozgalmisták, hogy ideje szervezkedni (bár ők eddig sem tétlenkedtek). bővebben itt olvashatsz a rendezvényről.

2009. május 12., kedd

Hatalmas kékség - halak és a nano-reef

sokan evidensnek tartják azt, ha akváriumom van akkor biztos halakat tartok. szerencsére egyre többen vannak azok akik képesek meglátni azt, hogy az akvárium nem csak a halaknak biztosíthat életteret. szerencsére egyre többen foglalkoznak korábban jelentéktelennek tűnő állatokkal mint a vízicsigák vagy a garnélák. az ilyen kicsi és még ezeknél kis kisebb élőlények megfigyelésére nagy akváriumban kevés lehetőség van, ezért sokan ilyen megfontolásból kisebb akváriumokat rendeznek be és ott figyelik meg ezen különös élőlényeket. egy tengeri és egy édesvízi akvárium között talán a legnagyobb különbség a tengeri akváriumokban élő élőlények sokasága. sokkal több apró féreg, csiga,szivacs, zsákállat, garnéla és mindenféle állat él mint egy édesvíziben. ezen élőlények megfigyeléséhez remek mód egy nano-reef. sok kis akváriumba még fehérjefölöző sem kell mert nincsenek benne olyan nagy fogyasztó és szennyező szervezetek mint egy hal.

többen mégsem tudják megállni és előbb-utóbb csak
belekerül egy vagy két hal. nekik szeretnék segítséget nyújtani egy kis írással ahol összeszedem azon halakat melyeket egy mini tengeriben is tarthatunk.

lényegében bármilyen halat tarthatnánk egy nano-reef-ben, hisz míg kicsi, elég neki, mondják sokan. de ha egy halat megfelelő körülmények közt tartunk igen hamar növekedésnek indul, ilyenkor aztán hamar szűkösnek bizonyul az a cseppnyi tengeri ökoszisztémánk. ezért mindenképp figyelemben kell vennünk halaink várható maximális testméretét. problémát jelenthet még a halak beszerzése mert a hazai akvarisztikában hiába terjed egyre inkább a kis mérető akváriumokkal való foglalkozás, a hozzájuk kapcsolódó élőlények igen csekély választékkal állnak rendelkezésre a hazai üzletekben. pirossal jelöltem azon fajokat ahol törekedni kell a nagyobb medence kialakítására valamint csak tapasztaltabb akvaristáknak ajánlom.

30L vagy ennél kisebb akváriumokba remek élőlények lehetnek a különféle gébek. hazánkba a Gobiodon okinawae szinte minden kereskedésben megtalálható így remek faj lehet egy ilyen nano akváriumba. kicsit nehezebb beszerezni az Elacatinus oceanops fajt, viszont a szomszédos ausztriába jó eséllyel lehet találni példányokat. ez utóbbi hal előnye még, hogy igen jó eséllyel szaporodik fogságban is valamint az ivadék felnevelése is némi planktonnal lehetséges. ennek következtében tenyésztett példányokra is bukkanhatunk. tarthatóak még a további Eviota, Gobiodon, Elacatinus és Trimma fajok.

50L körüli akváriumba akár megpróbálkozhatunk egy bohóchal tartásával is. egy kisebb A. ocellaris vagy A. percula sok örömet szerezhet nekünk. vagy egy-egy példány sárgafarku korallsügér, Chrysiptera parasema, C. talboti, Dascyllus carneus, D. aruanus, Pseudocromis fridmani, Pictichromis paccagnellae, Gramma loreto. itt már lehetőségünk nyilik halat is bevonni az alga elleni harcba hisz már egy Ecsenius bicolor-t is rakhatunk az akváriumba. vagy egy példány tűzgébet azaz Nemateleotris magnifica. a talajon való felfordulás okozásához remek egy példány Cryptocentrus cinctus.

további fajok:
  • Ecsenius stigmatura
  • Meiacanthus atrodorsalis
  • Apogon leptacanthus
  • Nemateleotris decora
  • Antennarius maculatus
  • Stonogobiops nematodes
  • Amblyeleotris guttata
  • Cirrhitichthys falco
  • Neocirrhitus armatus
  • Opistognathus aurifrons
egy 100L-es akváriumba további fajokat tarthatunk és akár már nem is csak egy, maximum két példányt. több bohóchal faj közül is választhatunk mint az Amphiprion frenatus, A. perideraion vagy A. sandaracinos. és ezekből is egy pár bőven megfér egy ekkora akváriumba. akár 3-4 Chromis viridis is úszkálhat a medencékben pompás kis csapatot alkotva. ha korallokat is telepítünk és az élősködőket próbáljuk karban tartani remek megoldást jelent egy kis disznócskahal (Pseudocheilinus hexataenia). ha egy pár kauderni-t (Pterapogon kauderni) is tartunk számíthatunk kishalakra is. a majd egy cm-es kicsik már eszik a sórákot, így felnevelésük nem jelenthet gondot. tapasztaltabb akvaristák akiknek régóta beállt akváriumuk van sok élőkővel próbálkozhatnak a Synchiropus stellatus-szal is. tágas úszótérben egy Centropyge argi törpe császárhal is elúszkálhat lelkiismeretesen gondozott medencénkben.

további fajok:
  • Centropyge bispinosus
  • Centropyge loricula
  • Apogon cyanosoma
  • Apogon maculatus
  • Sphaeramia nematoptera
  • Amphiprion clarkii
  • Premnas biaculeatus
  • Synchiropus picturatus
  • Synchiropus splendidus
  • Gramma melacara
  • Oxycirrhites typus
  • Opistognathus rosenblatti
  • Dendrochirus biocellatus
  • Dendrochirus brachypterus
  • Corythoichthys haematopterus
  • Dunckerocampus dactyliophorus
  • Doryrhamphus excisus
  • Canthigaster bennetti
természetesen ezekből a halakból sem pakolhatunk bele egy akváriumba több tucatot. a legtöbb esetben 1-2 hal úszkálhat egy ekkora akváriumba megfelelő szűrés mellett. ha tényleg halakat szeretnénk tartani mindig törekedjünk a lehető legnagyobb akvárium létrehozásának és ne a halak minimális tarthatóságának méretéhez igazítsuk medencénket.

forrás: nano-reef fórum meerwasser-lexikon.de

2009. május 8., péntek

Webárium - Bettárium

ha azt mondja valaki hogy Betta, mindenki a szép, színes hatalmas úszókkal feszengő splendens hímekre asszociál. szépek is, külföldön sok weboldal, klub foglalkozik csak is ezen tenyészváltozatokkal. szerencsére vannak más klubok, oldalak amik a vad változatokkal foglalkoznak. sokan úgy vélik a Betta splendens aaz egyetlen ami Betta. sőt, sokan azt sem ismerik, hogy a Betták zöme szájköltő és nem habfészket épít mint a "hagyományos" Betta.

Betta albimarginata - Horváth Balázs Gergő

örülök, hogy Magyarországon is akad egy-két ember aki lelkesedik ezen vad formák után. mi több! van aki tartja is őket! és ha már vannak tapasztalatai meg is osztja másokkal, hisz ez viszi előrébb az akvarisztikát. ezért is örülök annak, hogy Ugrósáska azaz Horváth Balázs Gergő mind az AM oldalán mind a saját blogján közzéteszi a birtokában lévő tapasztalatokat, ismereteket. véleményem szerint egyre több ilyen magánoldalra, blogra lenne szükség amik egy adott halfaj, vagy nemzettség köré csoportosul és mélyebb betekintést biztosít a tárgyalt halcsalád rejtett mindennapjaiba.

2009. május 7., csütörtök

Nyílméreg szekció - Az Ameeregák éve?

Szinte látom magam előtt ahogy Lötters gondosan vizsgálgatja az avart vajon honnan is jön ez ez érdekes kis ismerős hang miközben apró izzadságcsepp gyöngyözik homlokán. hirtelen ágreccsenés a távolból, apró kis lény mint valami rakéta kilövell a félig korhadt farönk alól és tovatűnik az avarba. de lévén, h Lötters kemény ember nem hátrál meg és mégis csak apró zsákmánnyal tér vissza a vézna nyitott fakunyhóhoz valahol Chiquitanía tartományában Bolíviába. bár nekünk mostanában nem a béka az ami elsődlegesen a szemünk előtt lebeg ezen országgal kapcsolatba. no de azon kis állatkák egy tüzetesebb megvizsgálása után kiderül nem csak egy Ameerega, hanem egy eddig le nem írt Ameerega faj lapul a kis csapat birtokába. mától ezt a kis élőlényt Ameerega boehmei-nek nevezik. ezen eseményről a Zootaxa(PDF) is megemlékezik

no de történet űgy kerek ha ide idézzük a mostanság nagyon felkapott párost Ewan Tvomey-t és Jason L. Brown-t hisz nem csak pár ranitomeya felfedezését(PDF) illetve átkeresztelését valamint az E. captivus újra felfedezését tulajdoníthatjuk nekik hanem három új Ameerega faj leírását(PDF) is. ezen három új faj az Ameerega ignipedis, A. yoshina, és az A. pepperi. Ewan és Jason oldalán bővebb információ is található a fajokról valamint képeket és a Google Maps-nak hála meg is tekinthetjük a helyet ahol rájuk bukkantak. viszont lehetőleg ne rohanjuk le a lelőhelyet és zsákmányoljuk ki a természetet. csodálom amúgy ezt a két fickót akik már évek óta harcolnak a különféle dél-amerikai betegségekkel és szúnyogokkal az éj leple alatt csak azért, hogy kutassák és a nagyvilág és a tudomány elé tárják Peru sötét őserdeinek csodálatos békavilágát.

2009. május 6., szerda

Hatalmas kékség - Némó kicsit másképp

neten böngészve meghökkentő bohóchalakkal találkozhatunk. nem is csoda, a legalább 27 (léteznek fajhibridek is) faj néhol igen csak eltér a megszokott Némótól. de ha csak a kizárólagos Némónál is maradunk találkozhatunk pár változattal. kicsiny hazánkban a legismertebb a fekete változata ami olykor kereskedésekben is előfordul. aztán a mutáció néhol felüti a fejét ekkor igen érdekes alakzatok rajzolódnak ki kicsiny halaink testén. ilyen a tengerentúlon is aranyárban mért "snowflake", azaz hópihe változat. nevéből arra következtethetünk, hogy testén nagymérvű fehér tarkázattal találkozhatunk, és valóban. ennek talán a másik véglete a "naked" azaz pucér variáns ahol a testet övező fehér csíkok, foltok nem jelentkeznek. egyszínű narancsos testtel rendelkezik ezen változat. mi jöhet még ezek után? állatoknál a természetben ritkábban, háziasított környezetben gyakrabban jelen levő jelenség az albinizmus. a MOFIB fórumán jelentkezett Marcel, akinek birtokában van néhány növendék bohóchal, és igen csak különlegesek, hiszen albínók! eddig senki sem figyelte meg az albinizmust az ocellaris bohóchalnál. így azt hiszem világszenzáció mind az amik Dél-Afrikában egy kis üvegmedencében úszkálnak.

2009. május 1., péntek

Webárium - Akvakertész mozgalom

örülök neki, hogy egyre inkább felkapottabb lesz az akvarisztikának az olyan ága mikor is jobban odafigyelünk a benne lakó élőlényekre. még ha ezek az élőlények növények is, hisz ők is megérdemlik a törődést. jó hogy van néhány blog mely foglalkozik a témákkal, cikkeket közöl, chat-et üzemeltet. de az információ tovaadásának ez egyik legfontosabb eleme a visszakereshetőség, hisz csak így lehet eljuttatni azokhoz akiket ténylegesen is érdekel.lásuk be, a cikkek után rengeteg bejegyzés születik, azonban gyakran elkanyarodva a témától hasznos információt juttatnának számunkra, de eszünk ágában sincs egy co2-ről szóló cikk végén az uszadékfákról történt bejegyzések után kutatni. ezen "hiba" potlására remek lehetőséget ad a nemrég létrejött fórum az Akvakertész.hu. és hogy tetézzük az eddigi dolgokat nem csak, hogy egy új fórumot tudhat magának a hazai akvakertészek gyülekezete, hanem egy remek webshop-ot a Greenaqua.hu -t. azt hiszem erről a mozgalomról nyugodtan példát vehet minden akvarista gyülekezet akik együtt próbálják megmozgatni az állóvizet.

Webárium - Megújult az AM honlapja

Április közepe táján meglepődhettek azon látogatók akik az Akvárium Magazin honlapjára tévedtek. az eddigi külső átalakult, kicsit haloványabb színek jelentek meg az oldalon. de ezek mellett gondolom az oldal készítői azt is szerették volna, hogy az oldal használata könnyebbé, átláthatóbbá váljon. új funkció is megjelent az oldalon a manapság oly divatos blogolásra ad lehetőséget. szerencsére első körben néhány kellemes írás is felkerült a blogok közé, remélem hamarosan egyre több színvonalas írást olvashatunk a lelkes amatőrök klaviatúrájából a méltán nívós AM cikkek mellett.

klikk: akvariummagazin.hu

Nyílméreg szekció - Ranitomeya imitator, az utánzás nagymestere

  Ranitomeya imitator  (Schulte, 1986)   A  Ranitomeya imitator  az állatvilág legnagyobb utánzója. Ahogy a faj elnevezése imitator is erre ...