2014. december 21., vasárnap

Nyílméreg szekció - Ranitomeya amazonica

Ranitomeya amazonica (Schulte, 1999)

Az alap fajleírás Schulte-tól származik 1999-ból, aki a Peru keleti részén található Iquitos település közeléből gyűjtötte példányait. A fajt korábban a R. ventrimaculata alfajának tekintették, de a 2011-es Brown es Twomey által vezetett revízió nyomán kiderült, hogy a R. amazonica önálló faj, sőt, a vizsgálatokból kiderült az is, hogy az addig R. ventrimaculata-nak hitt faj is R. amazonica. (1935-ben Shreve által leírt R. ventrimaculata fajtípus megegyezik a R. duellmani fajjal, így ma ezt a fajt R. duellmani helyett nevezzük R. ventrimaculata-nak).

A faj több, egymástól elszigetelt populációval rendelkezik. Brazíliában az Amapá, Amazonas, Pará régiókban találhatóak meg. Kolumbiának a délkeleti csücskében lelhető fel populáció, közel a Perui-Brazil határhoz. Guyana déli részen, Upper, Takutu-Upper és Essequiba régiókban találkozhatunk példányokkal. Francia Guyana területén Cayenne és Saint-Laurent-du-Maroni régióiban élnek egyedek. Peru Loreto régiója adja a helyet a faj típuspéldányának.

R. amazonica populacióit piros szín jelzi

A terráriumban tartott R. amazonica-k többsége két területről származik. A Ranitomeya fajokban amúgy is gazdag perui Iquitos város közeli esőerdő, illetve Francia Guyana. Mind a francia guyanai és mind a perui Iquitos közeli területre jellemző a magas páratartalom. Alacsony a légmozgás sebessége, így a párás levegő könnyen megmarad a sűrű elsődleges, azaz nem háborgatott erdőben. A hőmérséklet eloszlása egész évben egyenletes, maximuma egész évben 30C korul mozog, a legalacsonyabb hőmérséklet pedig 21C, ami éjszakai lehűlés következménye. Az átlagos hőmérséklet napközben 27C, ami az éjszaka közepén 2-3 fokkal kevesebbre csokken.

Erdőrészlet Francia Guyana területéről

Mindkét élőhelyre jellemző, hogy a csapadék csendes eső formájában érkezik. A meleg évszakban (Francia Guyana Aug. - Nov., Iquitos Sept. - Dec.) jelentkezhetnek erősebb záporok, zivatarok
Mindkét területen egész évben egyenletesen oszlik el a nappalok hossza, ami 12 óra.


A faj példányai általában 2 méternél alacsonyabban találhatóak meg a fákon, illetve az azokon megtelepedett epifita növényeken. Élőhelyeiken broméliák közelében élnek, ahol a levéltőben összegyűlt vizet használjak fel ivadékaik elhelyezésére. Legjellemzőbb növények Aechmea aquilegia, Catopsis berteroniana és Pitcairnia fajok.

R. amazonica "French Guyana" az ideiglenes terráriumomban

Élőhelyükön járva nagyobb az esély, hogy előbb halljuk berregésüket, mint kis színes testüket. Az ivarérett hímek 4200-5800hz közötti rövid pergő dallamot ismételgetnek akar 20-49 alkalommal percenként.

A faj kis méretű, 16-19mm közötti a testük hosszúsága. Nőstények általában zömökebb, kerekdedebb testtel rendelkeznek, de ez nem biztos támpont a nemek elkülönítésében, ugyanis egyes falánk hímek is elég testesek lehetnek. Legbiztosabban akkor állapíthatjuk meg a nemeket, ha megfigyeljük a párzást, vagy a peték felfedezése után valamelyik kerekebb állatunk hirtelen lefogyott. Valamint csak a hím énekel.

Színezetében két típus figyelhető meg. Az altípus alapszíne fekete, ahol a has kékes hálós mintázatot mutat, ami folytatódik a végtagokon. Az áll mintázatának színe megegyezik a haton általában hosszanti irányú csíkokkal, amik apró, hálós szerkezetben végződnek a béka ülepe felé. A haton levő csíkok megszakadhatnak vagy össze is olvadhatnak.

A perui populációban a hát színére a narancs és a vörös jellemző, azonban Evan Twomey talált citromsárga hátszínnel rendelkező példányt Iquitos-tól 41km-es távolságban, ami a francia guyanai populációra jellemző. A francia guyanai citromsárga hatszínű populációt sok helyen meg R. ventrimaculata “French Guyana” néven emlegetik.

Másik típusa színezetének az “Arena Blanca”, amit M. Pepper es M. Sanchez-Rodrigez irt le 2007-ben. A faj nagyban hasonlít a R. reticulata-ra, azonban több jegye mellett, a hím éneke teljesen megegyezik a R. amazonica hívásával. Ebben az esetben egy Müller-fele mimikriről van szó, amikor az egyazon ellenségtől tartó rokon fajok ugyanazt a színezetet viselik a nagyobb túlélés érdekében.

R. amazonica "Arena Blanca" fotó: Jason Lee Brown - dendrobates.org

Talán ez az egyik legegyszerűbben tartható faj Ranitomeya nemzetségből. A békák kis méretük ellenére igencsak falánkak és hasonló méretű más fajokkal együtt nevelve hamar azon kaphatjuk magunkat, hogy eleszik az összes eleseget a másik fajok elől, ezert érdemes őket külön nevelni. (Ezt a tapasztalatot az a svéd tenyésztő is megerősítette, akitől én szereztem be a békáimat). Szívesen fogyasztják az ugróvillást, levéltetvet és a kis muslincát (D. melanogaster). A különféle trópusi ászkarákok jó szolgálatot nyújtanak a terrárium karbantartásában, de ezeknek a kis békáknak nem jelentenek olyan finom falatot. Természetesen a napi etetésről és az eleségállatok folyamatos vitaminozásáról nem szabad megkeletkezni.

Terráriumukat úgy alakítsuk ki, hogy elegendő mászási felület legyen számukra. Sokat mozognak a hátfalon, illetve a magasabban elhelyezett tereptárgyakon, így igyekezzünk magas kialakítású terráriumot választani állatainknak. A kiválasztott párnak egy kisebb, 30cm x30cm x45cm kiterjedésű terrárium is elegendő, de tarthatjuk őket kisebb csapatban is, ekkor természetesen gondoskodnunk kell nagyobb terráriumról, több mászási, bújási lehetőségről. Nem jellemző erős területtartás, sokszor csoportosan bújnak meg egy egy sötét filmesdobozban.

Mivel a természetben is javarészt broméliák közelében élnek, érdemes ezen növényekkel beültetni a terráriumot. A broméliák nem csak mutatós növények a terráriumban, hanem kitűnő petézőhely is a békáknak. Ugyanerre a célra használhatunk üres filmesdobozt is. Oldalukat kifúrva és egy tapadókoronggal kombinálva fel is tapaszthatjuk a terrárium oldalara, vagy más megoldassál rögzíthetjük fára és tereptárgyakra. Érdemes többfelé pozícióban elhelyezni a filmesdobozokat mert még fajon belül is eltérhetnek a szokások, hogy mibe, milyen módon szeretnek petézni az állatok. A kis hímek igen fiatalon, már 6 hónapos korukban is megszólalhatnak. Teljes kifejlettségüket 9-10 hónaposan érik el.

Nagyon aktív kis békák, így sokat láthatjuk őket a terráriumban mozogni. Megfelelő páratartalmat napi kétszeri permetezéssel, vagy automata öntözőrendszerrel oldhatjuk meg.

A békák nem csak etetésnél mutatják magukat

Ha az állataink megfelelően érzik magukat, a hím hívására pozitívan reagál a nőstény és követi őt az által ideálisnak ítélt párzóhelyre. A petéket általában a bromélialevél tövében vagy a filmesdoboz alján összegyűlő víz széléhez rakjak, vagy akar bele a vízbe is. A természetben a broméliát használjak petézőhelynek. Egy nősténytől 2-6 szürke petére számíthatunk, de van feljegyzés nőstényről ami 10 petét is képes volt rendszeresen lerakni. Csapatban tartva előfordulhat, hogy a hím több nősténnyel is párzik, így több petét is találhatunk.

A peték kelése általában 10-12 napig tart a hőmérséklet függvényében. A hím gondoskodik a kikelő kis szürke ebihalakról, amiket egyesével helyez el egy bromélialevél tövébe, ahol összegyűlt egy kis víz. Terráriumi körülmények közt állataink a kis filmesdobozokban és más tereptárgyakban létrejövő kis tócsákat is használjak az ebihalak elhelyezésére. Természetben megfigyeltek, hogy termések, fák üregeiben létrejövő kis tavakat is használjak a hím békák mint ebihal bölcsőde.
Az ebihal mindenevő. A természetben szúnyoglárvákat, algát és minden “ehetőt” elfogyasztanak ami a kis tavukba belehullik. Az ebihalak kannibálok, így mindenképpen érdemes külön nevelni az ebihalakat.

Poelmann és Dicke 2007-ben a francia guyanai populációnál megfigyelte, hogy a száraz időszakban egyes hímek a jobb túlélés érdekében frissen kikelt ebihalakat helyeztek egy már fejlődő ebihal melle, így biztosítva a gyorsabb fejlődést az egyre kevesebb vizet tartalmazó broméliatölcsérben. Ezen eseteket leszámítva a hím, az ebihal elhelyezése után nem gondoskodik tovább az ivadékokról. Hőmérséklettől függően 60-80 nap alatt alakulnak át szárazföldi életre alkalmas békává. A kicsik méretüknek megfelelő élő eleséggel táplálhatóak.

Nyílméreg szekció - Ranitomeya imitator, az utánzás nagymestere

  Ranitomeya imitator  (Schulte, 1986)   A  Ranitomeya imitator  az állatvilág legnagyobb utánzója. Ahogy a faj elnevezése imitator is erre ...