Ranitomeya amazonica (Schulte, 1999)
Az alap fajleírás
Schulte-tól származik 1999-ból, aki a Peru keleti részén
található Iquitos település közeléből gyűjtötte példányait.
A fajt korábban a R. ventrimaculata alfajának tekintették, de a
2011-es Brown es Twomey által vezetett revízió nyomán kiderült,
hogy a R. amazonica önálló faj, sőt, a vizsgálatokból kiderült
az is, hogy az addig R. ventrimaculata-nak hitt faj is R. amazonica.
(1935-ben Shreve által leírt R. ventrimaculata fajtípus megegyezik
a R. duellmani fajjal, így ma ezt a fajt R. duellmani helyett
nevezzük R. ventrimaculata-nak).
A faj több, egymástól
elszigetelt populációval rendelkezik. Brazíliában az Amapá,
Amazonas, Pará régiókban találhatóak meg. Kolumbiának a
délkeleti csücskében lelhető fel populáció, közel a
Perui-Brazil határhoz. Guyana déli részen, Upper, Takutu-Upper és
Essequiba régiókban találkozhatunk példányokkal. Francia Guyana
területén Cayenne és Saint-Laurent-du-Maroni régióiban élnek
egyedek. Peru Loreto régiója adja a helyet a faj típuspéldányának.
A terráriumban tartott R.
amazonica-k többsége két területről származik. A Ranitomeya
fajokban amúgy is gazdag perui Iquitos város közeli esőerdő,
illetve Francia Guyana. Mind a francia guyanai és mind a perui
Iquitos közeli területre jellemző a magas páratartalom. Alacsony
a légmozgás sebessége, így a párás levegő könnyen megmarad a
sűrű elsődleges, azaz nem háborgatott erdőben. A hőmérséklet
eloszlása egész évben egyenletes, maximuma egész évben 30C korul
mozog, a legalacsonyabb hőmérséklet pedig 21C, ami éjszakai
lehűlés következménye. Az átlagos hőmérséklet napközben 27C,
ami az éjszaka közepén 2-3 fokkal kevesebbre csokken.
Erdőrészlet Francia Guyana területéről
Mindkét élőhelyre
jellemző, hogy a csapadék csendes eső formájában érkezik. A
meleg évszakban (Francia Guyana Aug. - Nov., Iquitos Sept. - Dec.)
jelentkezhetnek erősebb záporok, zivatarok
Mindkét területen
egész évben egyenletesen oszlik el a nappalok hossza, ami 12 óra.
A faj példányai
általában 2 méternél alacsonyabban találhatóak meg a fákon,
illetve az azokon megtelepedett epifita növényeken. Élőhelyeiken
broméliák közelében élnek, ahol a levéltőben összegyűlt
vizet használjak fel ivadékaik elhelyezésére. Legjellemzőbb
növények Aechmea aquilegia, Catopsis berteroniana és Pitcairnia
fajok.
R. amazonica "French Guyana" az ideiglenes terráriumomban
Élőhelyükön járva
nagyobb az esély, hogy előbb halljuk berregésüket, mint kis
színes testüket. Az ivarérett hímek 4200-5800hz közötti rövid
pergő dallamot ismételgetnek akar 20-49 alkalommal percenként.
A faj kis méretű,
16-19mm közötti a testük hosszúsága. Nőstények általában
zömökebb, kerekdedebb testtel rendelkeznek, de ez nem biztos
támpont a nemek elkülönítésében, ugyanis egyes falánk hímek
is elég testesek lehetnek. Legbiztosabban akkor állapíthatjuk meg
a nemeket, ha megfigyeljük a párzást, vagy a peték felfedezése
után valamelyik kerekebb állatunk hirtelen lefogyott. Valamint csak
a hím énekel.
Színezetében két
típus figyelhető meg. Az altípus alapszíne fekete, ahol a has
kékes hálós mintázatot mutat, ami folytatódik a végtagokon. Az
áll mintázatának színe megegyezik a haton általában hosszanti
irányú csíkokkal, amik apró, hálós szerkezetben végződnek a
béka ülepe felé. A haton levő csíkok megszakadhatnak vagy össze
is olvadhatnak.
A perui populációban a hát színére a narancs
és a vörös jellemző, azonban Evan Twomey talált citromsárga
hátszínnel rendelkező példányt Iquitos-tól 41km-es távolságban,
ami a francia guyanai populációra jellemző. A francia guyanai
citromsárga hatszínű populációt sok helyen meg R. ventrimaculata
“French Guyana” néven emlegetik.
Másik típusa
színezetének az “Arena Blanca”, amit M. Pepper es M.
Sanchez-Rodrigez irt le 2007-ben. A faj nagyban hasonlít a R.
reticulata-ra, azonban több jegye mellett, a hím éneke teljesen
megegyezik a R. amazonica hívásával. Ebben az esetben egy
Müller-fele mimikriről van szó, amikor az egyazon ellenségtől
tartó rokon fajok ugyanazt a színezetet viselik a nagyobb túlélés
érdekében.
R. amazonica "Arena Blanca" fotó: Jason Lee Brown - dendrobates.org
Talán
ez az egyik legegyszerűbben tartható faj Ranitomeya nemzetségből.
A békák kis méretük ellenére igencsak falánkak és hasonló
méretű más fajokkal együtt nevelve hamar azon kaphatjuk magunkat,
hogy eleszik az összes eleseget a másik fajok elől, ezert érdemes
őket külön nevelni. (Ezt a tapasztalatot az a svéd tenyésztő is
megerősítette, akitől én szereztem be a békáimat). Szívesen
fogyasztják az ugróvillást, levéltetvet és a kis muslincát
(D.
melanogaster). A különféle trópusi ászkarákok jó szolgálatot
nyújtanak a terrárium karbantartásában, de ezeknek a kis békáknak
nem jelentenek olyan finom falatot. Természetesen a napi etetésről
és az eleségállatok folyamatos vitaminozásáról nem szabad
megkeletkezni.
Terráriumukat
úgy alakítsuk ki, hogy elegendő mászási felület legyen
számukra. Sokat mozognak a hátfalon, illetve a magasabban
elhelyezett tereptárgyakon, így igyekezzünk magas kialakítású
terráriumot választani állatainknak. A kiválasztott párnak egy
kisebb, 30cm x30cm x45cm kiterjedésű terrárium is elegendő, de
tarthatjuk őket kisebb csapatban is, ekkor természetesen
gondoskodnunk kell nagyobb terráriumról, több mászási, bújási
lehetőségről. Nem jellemző erős területtartás, sokszor
csoportosan bújnak meg egy egy sötét filmesdobozban.
Mivel
a természetben is javarészt broméliák közelében élnek, érdemes
ezen növényekkel beültetni a terráriumot. A broméliák nem csak
mutatós növények a terráriumban, hanem kitűnő petézőhely is a
békáknak. Ugyanerre a célra használhatunk üres filmesdobozt is.
Oldalukat kifúrva és egy tapadókoronggal kombinálva fel is
tapaszthatjuk a terrárium oldalara, vagy más megoldassál
rögzíthetjük fára és tereptárgyakra. Érdemes többfelé
pozícióban elhelyezni a filmesdobozokat mert még fajon belül is
eltérhetnek a szokások, hogy mibe, milyen módon szeretnek petézni
az állatok. A kis hímek igen fiatalon, már 6 hónapos korukban is
megszólalhatnak. Teljes kifejlettségüket 9-10 hónaposan érik el.
Nagyon
aktív kis békák, így sokat láthatjuk őket a terráriumban
mozogni. Megfelelő páratartalmat napi kétszeri permetezéssel,
vagy automata öntözőrendszerrel oldhatjuk meg.
A békák nem csak etetésnél mutatják magukat
Ha
az állataink megfelelően érzik magukat, a hím hívására
pozitívan reagál a nőstény és követi őt az által ideálisnak
ítélt párzóhelyre. A petéket általában a bromélialevél
tövében vagy a filmesdoboz alján összegyűlő víz széléhez
rakjak, vagy akar bele a vízbe is. A természetben a broméliát
használjak petézőhelynek. Egy nősténytől 2-6 szürke petére
számíthatunk, de van feljegyzés nőstényről ami 10 petét is
képes volt rendszeresen lerakni. Csapatban tartva előfordulhat,
hogy a hím több nősténnyel is párzik, így több petét is
találhatunk.
A
peték kelése általában 10-12 napig tart a hőmérséklet
függvényében. A hím gondoskodik a kikelő kis szürke
ebihalakról, amiket egyesével helyez el egy bromélialevél tövébe,
ahol összegyűlt egy kis víz. Terráriumi körülmények közt
állataink a kis filmesdobozokban és más tereptárgyakban létrejövő
kis tócsákat is használjak az ebihalak elhelyezésére.
Természetben megfigyeltek, hogy termések, fák üregeiben létrejövő
kis tavakat is használjak a hím békák mint ebihal bölcsőde.
Az
ebihal mindenevő. A természetben szúnyoglárvákat, algát és
minden “ehetőt” elfogyasztanak ami a kis tavukba belehullik. Az
ebihalak kannibálok, így mindenképpen érdemes külön nevelni az
ebihalakat.
Poelmann és Dicke
2007-ben a francia guyanai populációnál megfigyelte, hogy a száraz
időszakban egyes hímek a jobb túlélés érdekében frissen kikelt
ebihalakat helyeztek egy már fejlődő ebihal melle, így biztosítva
a gyorsabb fejlődést az egyre kevesebb vizet tartalmazó
broméliatölcsérben. Ezen eseteket leszámítva a hím, az ebihal
elhelyezése után nem gondoskodik tovább az ivadékokról.
Hőmérséklettől függően 60-80 nap alatt alakulnak át
szárazföldi életre alkalmas békává. A kicsik méretüknek
megfelelő élő eleséggel táplálhatóak.