2009. július 16., csütörtök

Fórum – de minek? Kinek? Hogyan?

Az interneten való információszerzésnek az egyik legkézenfekvőbb módja a weboldalak mellett a különféle fórumoknak látogatása. Az ilyen fórumokon egyfajta közösségi élet is kialakul mely gyakorta nem csak a virtuális térben való kommunikációra korlátozódik le.


Életem majdhogynem kezdetén az Index.hu Akvárium topicjára bukkantam. Az ott kialakuló közösség nyomán létrejött az akvarista.hu oldal is. Ezen az oldalon működő fórum az ország leglátogatottabb fórumává nőtte ki magát, hangsúlyozom, FÓRUM. Az utóbbi években viszont csak egy csicsás oldal lett, fórum nélkül.



Az elmúlt években az egyes csoportok specializálódtak külön szakterületekre, és ezek nyomán fórumok jöttek létre ahol még inkább összekovácsolódtak. Ilyen fórumok a cichlids.hu afrikasügeres fórum, a korallszirtes akvárium fóruma ami ma a legnagyobb tengeri akvarisztikával foglalkozó fórum. Általános akvarisztikai fórumként az akvarisztika.info fóruma. Az utóbbi egy évben jött létre a diszkoszhalak szerelmeseinek a diszkoszfórum. A zöldek kedvelőinek a Magyar Akvakertész fórum vagy a Garnélás fórum.

Magazinokhoz kapcsolódóan is jött létre fórum. Azonban úgy érzem, hogy a túlzott szabályok miatt a túl szakmai fórum jelen körülmények között nem annyira életképes, kevésbé felhasználóbarát, így nem vonz akkora tömegeket mint amit a rajta szereplő segítők szakmai felkészültsége megérdemelne.

Sok problémát vélek abban felfedezni, hogy sok helyen egyedi fórummotort alkalmaznak az oldalon. Sok külföldi fórumot végignézve, szinte kivétel nélkül phpBB vagy ahhoz kísértetiesen hasonló fórumszoftvert alkalmaznak, mely kimondottam fórum kezelésre lett kifejlesztve. Nagy előnye, h közel azonos mindegyik, így a kevésbé számítógép orientált felhasználóknak is csupán egyfajta fórumhasználatot kell elsajátítaniuk, és nem 3-4 vagy több külön fórum motort ismerniük mint a mostani helyzetben. Örülök neki, h az utóbbi időkben létrejött oldalak mind ezt a fórummotort alkalmazzák.


phpbb fórum


De a megfelelő fórumforma alkalmazása nem ad okot arra, h reménykedjünk egy sikeres fórumba. Mindenekelőtt szükséges jó néhány olyan ember aki szakmai hozzáértésével és elhivatottságával megfelelő információkkal láthatja el a fórum felhasználóit. Vannak helyen ahol ez megvan, csak a megvalósítás valahol hibás. De remekül működik ez a fórum a sügereseknél, tengeriseknél, diszkoszosoknál vagy az akvakertészeknél. Ezek mind specializálódott területek. Egy kezdő, aki még nem érti az akvarisztika egyes ágainak mikéntjét, annak nincs egy általános fórum, ahol az alapokat megszerezhetné – persze a kötelező nyomtatott szakirodalmon gondos áttanulmányozása után – és dönthetne az esetleges specializálódásról.


Sok fórum annyira kicsi tömeget vonz, h nem képes életben maradni (pl.: a Killi halas fórumot, R.I.P.) így csak egy nagyobb általános fórum alfórumaként lenne képes üzemelni, ahol néhány érdeklődöt átvonzhatna. De nyugodtan ide sorolhatnám a garnélákat, diszkoszhalakat vagy az akvakertészeket is. Mert az ő számuk is csak töredéke a hazai haltartóknak.


akvakertész logo


A jelenlegi fórumos káoszos időszak lezárását jelentheti egy általános akvarisztikai fórum létrejötte. Erre remek alap lehetne az Akvárium Magazin. Hisz ott szakemberek ülnek a monitorok előtt. Az akvarisztika.info szintén alap lehetne, hisz a rajta folytatott irány, és a munka jó, csak néhány húzóember kellene akik felráznák az ottani helyzetet, és persze ismertséget adnának. Persze az egy más kérdés, h a fórum mostani használói mit szólnának mindehhez . Sajnálom, hogy az egykoron szép reményekkel működött akvarista.hu ilyen csúnya véget ért. Hiszen a hazai akvarisztika egyik biztos információs pontja volt. Sajnálom, h nem megfelelő döntések következtében az lett ami.



Persze leszögezem ezen gondolatok mind a saját, szubjektív véleményem. Nem kell vele egyetérteni, sőt… az általam felvetett dolgok mindössze gondolatok, nem jelentenek kötelező érvényű irányokat. És nem biztos a publicitás, a tömegek, egy oldal hasznára válnak.

13 megjegyzés:

  1. Elolvastam. Még egy nagyon jó írás, és sajnos igaz is. Mikor csatlakoztam az akvarista.hu-hoz, már nem a régiek írták a fórumokat, csak néhányat visszaolvasva az elejéig kaptam képet arról, hogy mi is történt a múltban.
    Az arculatváltás óta meg kicsit szenvedés is a használata, lassabb gépről lehetetlen a görgetés, és nagyon lassú az egész oldal is. Nem is beszélve az egy év alatt bekövetkezett hihetetlen színvonal-csökkenésről. Népszerû, populáris oldalt akartak, és sajnos nem törődtek azzal, hogy a látogatottság ilyen arányú növelése a minőség rovására fog menni. Szép és csilivi. Próbálkoztak páran az arculatváltás után segíteni, írtak e-bookokat, kötelékbe állva válaszoltak mindenkinek a fórumokon, õk vitték a hátukon az egészet, de nem bírták el. Hiába az e-bookok, hiába a fórumok, a legtöbben az üzenõfalon és a blog-okban kérdeznek/kérdeztek, hihetetlen tudású és tapasztalatú kezdők jelentek meg, akik 3 hónapja tartott 30l akvárium tapasztalataival megmagyarázzák a több éve, több száz literes akváriumot tartóknak, hogy hogy és mint kell csinálni. Meg erőszakosan, és mintegy ügyfélszolgálatként kezelik a fórumot, valahova beírják a kérdésüket (az első szerkeszthetõ helyre, amit meglátna), aminek sem az információ tartalma, sem a helye nem jó, és azonnali választ akarnak.
    A látogatottság nőtt és csökkent. Elment pár régi tag, és jött sok új. Csak ahogy a világ más dolgaiban is, a 80-20-as szabály itt is igaz, a tagok 20%-a adja a tudás 80%-át. És ebbõl a 20%-ból mentek el, akik elmentek.
    Nem kell temetni az oldalt, de ha sikerül is emelni a színvonalat, jó sok idő kell hozzá, míg helyreáll valamennyire. Ha helyreáll valaha.

    Taksoft

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. VI. és VII. kerületi Kisállat tulajdonosok 2012 július, Életveszély FIGYELEM!!



      Tucatnyi öleb és cica halt meg, mert gyilkos anyagot tartalmazott a nekik adott állateledel. Szivacsos agykárosodást mutattak ki egy szúrópróba-szerűen elvégzett állatorvosi ellenőrzéskor három tehénnél Hollandiában - jelentette be kedden a tulajdonos cég, a hanfordi Baker Commodities vezérigazgató-helyettese, Dennis Luckey.



      Az amerikai mezőgazdasági minisztérium megerősítette: ez a negyedik eset, hogy egy kergemarhakór-teszt pozitív eredményt mutatott ki. A tárca tájékoztatta a fogyasztókat, hogy az állat nem állt kapcsolatban az élelmiszerellátással közvetett módon. Az állateledel gyártás az a terület, amely érintett.



      John Clifford, a tárca vezető állatorvosa szerint az eset "atipikus". A holland agrártárca az esetről értesítette az Állategészségügyi Világszervezetet (OIE) és az Egyesült Államok kereskedelmi partnereit. Az érintett országok: Csehország, Románia, Magyarország, Németország és Ausztria.

      A beteg állatok csontlisztjéből készülő állateledelek érintik a: Friskies, Darling, Pedigree, Chappi, Kitekat, Whiskas, és Panzi állattápokat.



      A Budapesti Tisztiorvosi Szolgálat szerint, Magyarországra eddig az érintett kutya- és macskaeledek és száraztápok közül, a csak VI. és VII. kerületi kisállat boltokba került fertőzött ellátmány.

      A Budapesti Tisztiorvosi Szolgálat határozottan felhívja a lakosság figyelmét az említett kerületek boltjaiban való vásárlás elkerülésére, és zárlatot rendel el a boltokban árusított kisállat élelmiszerekre.



      Noha nincs arra bizonyíték, hogy a kór a tejfogyasztással, vagy cseppfertőzéssel is átterjedhet az emberre, a chicagói tőzsdén az élőállat-határidőügyletek meredeken zuhanni kezdtek.



      Az Egyesült Államokban először 2003-ban fedeztek fel BSE-kóros marhát, ami 3 milliárd dolláros kárt okozott a marhahús-exportnak.

      Törlés
  2. a színvonal emeléséhez úgy vélem a régi tagok visszacsábítása, vagy elismert szakemberek odahozatala szükséges. ez viszont nem a mi - felhasználók - feladatunk lenne, hanem az oldal üzemeltetőinek...

    VálaszTörlés
  3. Ez így van !
    De kérdezem én : ugyan mivel lehetne a régi,tapsztalt gárdát vissza csábítani ?:)

    Üdv :
    Rain

    VálaszTörlés
  4. Sajnos az a meglátásom, hogy....semmivel. Egyszerűen nem vagyok hajlandó már szinte olvani sem. Degec meglátásai a "kioktató kezdőkről", az oldal "lecsúszásáról" nagyon jól bemutatják mi is történt. Az egykori hobbioldalból csináltak egy ÜZLETI oldalt. Ahol a (fő) cél, meglátásom szerint, a minél több tag toborzása és ezzel mail cmének megszerzése. Elég ha csak az "adatkezelés" menüpontot átnézzük... Sajnálom. Nagyon. Szerettem ott lenni, sok barátot szereztem, sok élmény fűződik az oldalhoz... De ez már nem AZ. Ezért ma már szinte csak a sügéres fórumon vagyok aktív ( kösz Degec, hogy megemlítetted ;o) ). A blogot majd olvasom még...
    Baráti üdvözletel:
    don07

    VálaszTörlés
  5. hello Don!

    köszi a bíztató szavakat :)
    sztem alap, h megemlítem a sügereseket ( bár nem tudom mennyire halak :P) hisz nálatok kivüállóként úgy tűnik, h remekül működik a fórum és az általa létrejött közösség ami él is. sztem remek példa lennétek bármely halas vagy nem halas szerveződésnek :)

    VálaszTörlés
  6. Rain: a labda nem a mi térfelünkön pattog sajnos...

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jól látod a dolgokat Zsolt. Az akvarista.hu első 10.000 hozzászólása adta nekem a legnagyobb tudást. Ezért hálás is vagyok az ősfórumozóknak, akik közül páran sajnos az oldal átalakulásával töröltették hozzászólásaikat. Ezzel szinte átadva a fórumot az enyészetnek.
    Az AME fóruma nem tudom miért nem pörög...
    Az akvarisztika.info jó általános fórum, de nekem rendetlenkedik. Csomó hibát ír és a képeket sem tudom megnézni.
    A tematikus fórumok mindig nehéz helyzeteben vannak. Ha beolvadnak elveszhetnek, ha különválnak, akkor meg láthatatlanná válnak. Pl. a garnélás fórumról nem is tudtam...
    A phpBB valóban a legjobb és legelterjedtebb fórummotor. Mi is azt használjuk az akvakertészhez, akárcsak más külföldi akvakertész fórumok.
    A megoldásra visszatérve. Most átalakulást látok az internetes akvarisztikában. Specializálódás az egyik irány és az általános akvarisztika a másik. A cél, hogy az általános akvarisztikával foglalkozó oldalak meghozzák a kezdő akvaristák kedvét a "komolyabb" akvarisztikához. Akik innen tovább lépnek és a diszkoszos, sügeres, garnélás,tengeri, vagy akvakertész irányokba orientálódnak.
    Sajnos az általános akvarista fórumnak meg kell kűzdenie a sok kezdővel, cserébe jóval nagyobb látogatottságnak és forgalomnak örvendhet. Ami előbb-utóbb viszont szponzorok megjelenéséhez vezet.

    VálaszTörlés
  8. Nos Zsolt, akár csak Te is, a jó akvarista az, aki otthon krumplis zsákból csinál szűrőt, uborkát etet az ancikkal, a szonyuglárvát maga szedi össze, akvarista boltba csak hőbörögni meg kritizálni megy be, de mikor pénz kellene a tetves kis akvarista kiadványhoz, akkor már a nygakerekhez meg a boltokhoz fordul, azokhoz, akiknél soha egy forintot sem hagyott ott.
    Szerinted, Zsolt, ez etikus? (amúgy ismered a szót?! -talán)

    VálaszTörlés
  9. Kedves Névtelen!

    igazából nem értem mire gondolsz. főleg nem ezt a "pénz kellene a tetves kis akvarista kiadványhoz, akkor már nagykerekhez meg boltokhoz fordul" dolgot.

    VálaszTörlés
  10. Szia Zsolt, csak arra szerettem volna rávilágitani, hogy úgy teszel, mintha számodra, számotokra nem bizniszről lenne szó. Gondolkozz el, azon, hogy a halas stb. kiadványok, heti vagy havi folyóiratok mennyibe kerülnek és pontosan azok szerkesztői ostorozzák a klf. termékek forgalmazóit ( SERA stb.) hogy miért nem hirdetnek a kiadványaikban. Nos azért nem hirdetnek, mert az ilyen fórumokon a ker. forgalomban kapható tápok, vegyszerek stb. ellen ágáltok, buzditva az olvasó táborotokat, a saját otthoni megoldások kidolgozására. Szedd magad mozgalom, uborka, stb.
    Emlékezz rá, mikor Te a halasboltban dolgoztál, talán ingyen adtad a klf. termékeket? Azt gondolom, nem. Ezért azt hiszem, hogy amit te itt irogatsz az álszent dolog. Te is, Zsilinszky is meg a többi, magát főokosnak képzelő, de valójában a leirásokat könyvekből másoló ál-akvaristák csak a bizniszre koncentráltok.
    De ez igy rendjén is van, hiszen a világ a bizniszen alapul, az egyszerű árucserén már túllépett a világ.
    Kiváncsi lennék Te miből élsz Zsolt? Mert valamit áruba kell bocsájtanod, ha nem akarsz éhen halni?
    Nos hát, a halazás is csak biznisz, kinek-kinek, mert hát ha úgy nézzük mindent meg lehet otthon a négy fal között oldani, akváriumot sem nehéz késziteni, van hozzá minden anyag a boltokban, szüröt és levegőztetőt is lehet otthon barkácsolni... és igy tovább. De nem erről szól a történet. T otthon varrod a ruháidat? Magad termeled meg az élelmniszert? Magad gyártod a cipőidet?
    Azt gondolom, hogy Neked/ nektek a halazás hobbi, de az emberek nagyobb részének egy akvárium tele egészséges szép halakkal - egy dísz a lakásban, és nem több. Te szedjed magad a szúnyoglárvát, de vannak akik megangedhetik maguknak, hogy azt megvegyék. Ezt igy kell nézni Zsolt, amit Te megangedhetsz magadnak anyagilag, az nem mérvadó, az emberek nagy töbsége bizonyára sokkal többet megengedhet anyagilag magának, mint Te, igy hát nevetséges lehet a nézeteid hangoztatása - a csináld magad mozgalomról.
    Soraimat nem veszekedésnek szántam, csupán szerettem volna ha elgondolkozol olyan dolgokon, melyet nem felülről és nagyképűen kell nézni, hanem rá kell közeliteni és belemélyedni, hogy megértsük azokat.

    üdv/Cs. Miklós

    VálaszTörlés
  11. Kedves Miklós!

    nem tudom honnan veszed ezeket a dolgokat, de túlzottan kisarkítva látod a helyzetet. mint mindenki, én is díszhalas boltban vettem az eszközeimet, bármily meglepő. és a szúnyoglárvát sem magam szedtem. nem hiszem, h bármely írásom, vagy másnak, aki némi barkácsolásra ösztönzi az embert az hatalmas érvágás lenne a hazai akvarisztikai piacnak.
    az emberek elkényelmesedtek, nem fog mindenki barkácsolni, nem is ért mindenki hozzá. szerintem ez pusztán tájékoztatás, hogy mit lehet megvalósítani.

    "Te is, Zsilinszky is meg a többi, magát főokosnak képzelő, de valójában a leírásokat könyvekből másoló ál-akvaristák csak a bizniszre koncentráltok"

    hát szegény Zsilinszky Sanyibácsit így megsérteni aki egész életét az akvarisztikára áldozta, hát nem tudom... bár ezen egész mondatod badarság véleményem szerint.

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!

    S. Csaba vagyok a fórum akvarisztika infó elődjének a létrehozója. A fórumot annak idején, 2007. novemberében, pont a leírtak miatt hoztam létre, akvarista.cwi néven. Akkor úgy tünt, tök ingyen egy kis munkával elég igényes dolgot tudok létrehozni. Azután, egy jó másfél év után mire igazán beindult a fórum bejelentette a cwi ingyenes tárhely szolgáltató, hogy szedjem a sátorfámat, mert megfognak szünni. Pénzügyi okokból csak egy megoldás adódott, valakihez bekellett kuncsorogni magunkat, így naamii fórumtársunk felajánlotta, hogy szórít helyet a tárhelyén. Így lett az új név a jelenlegi, mert ez igazodott az ő blogjához.
    Úgyhogy most itt tartunk, jelenleg már csak admin vagyok, bár elég korlátozott a fórum életébe való beleszólásom.
    Remélem azért megmarad, mert úgy gondolom, ha a regisztráltak is úgy gondolnák a legjobbak között lehetne.

    Üdv -

    Csabi

    VálaszTörlés

Nyílméreg szekció - Ranitomeya imitator, az utánzás nagymestere

  Ranitomeya imitator  (Schulte, 1986)   A  Ranitomeya imitator  az állatvilág legnagyobb utánzója. Ahogy a faj elnevezése imitator is erre ...