2020. december 29., kedd

A nyílmérekbéka tartás feltételei - készen állsz?

Nincs állatszerető ember, aki ne csodálná ezeket a színes parányi békákat, amiket nem véletlenül neveznek az esőerdő ékszereinek. Sokunkban felmerül az ötlet, szuper lenne egy növényekkel dúsan beültetett szelet az őserdőből, ahol helyet kapna néhány színes nyílméregbéka is.

 

Valóban remek terráriumi állatok, hiszen színesek, nappali életmódot folytatnak és látszólag sok gondoskodást sem igényelnek. Vannak azonban a tartásának árnyoldalai is. Mindezeket összevetve, ha elolvasod ezt a néhány sort, képet kapsz, mivel is jár a nyílméregbékák tartása és ha ezek után is úgy érzed, hogy teljesíteni tudod a feltételeket, akkor ugorj bele.

 

Mint minden állatért, a békáinkért is felelőséggel tartozunk, így törekednünk kell arra, hogy valóban megfelelő körülményeket teremtsünk nekik. Köztudott, hogy a szeretett békáink nagy veszélynek vannak kitéve a szabad természetben, ami nem másra vezethető vissza, mint az emberi tevékenységekre. A kíméletlen vadon begyűjtés, esőerdők kiirtása, vegyszerek alkalmazása mellett a természetben megjelent Chytridiomycota gomba is tizedeli az állományukat.

 

Így érezhető, hogy sokkal nagyobb felelősség van rajtunk, hogy egészségben megőrizzük ezeket a fajokat, hisz eljöhet az az idő is, mikor már csak a terráriumunkban gyönyörködhetünk ezekben az állatokban. Ezért fontos a fajok tisztaságának megtartása is, így nem ajánlatos a fajok keverése egy terráriumban. Sok helyen látom, hogy a lelkes hobbista több faj vagy színváltozat egy-egy példányát veszi meg és tartja együtt, majd azzal védekezik, hogy a petéket majd elveszi, elpusztítja. Sajnos az ember gyarló és a szíve sincs kőből, és nem tud ellenállni, hogy új életet teremtsen. Na meg a békák szeretik eldugni is a petéket, aztán majd csak megjelenik 1-2 poronty a dúsan benövényesített terráriumban...

 

Aki békázásra adja a fejét, tudnia kell, hogy kis méretük ellenére hosszú életűek. A kisebb testű Ranitomeya fajok 6-10, a nagyobb Dendrobatesek akár 20 évet is simán megélnek, így nem csak a most, meg jövő évre kell gondoskodnunk róluk, hanem 10 év múlva is.

 

Tudjuk, hogy a békák a trópusi területekről származnak. Előttünk is van a kép ahogy a 35 fokban a napernyő alatt Pina Colada koktélt kortyolgatunk és békák ugrálnak körülöttünk. Ez egy álomban elmegy, de a valóságban a békák élőhelyén ritkán megy a hőmérséklet 30 fok fölé. És ebben az időben is a békák a talaj közelében lévő levelek alatt keresnek menedéket, ahol a hőmérséklet is szolidabb. Nálunk a meleg nyaraknál gondot jelenthet, ha a terrárium hőmérséklete 30 fok felé megy, ezért ennek megoldásáról feltétlen gondoskodunk kell, ha békákat jól szeretnénk gondozni.

 

Azért telepítünk egy parányi őserdőt a szobánkba, mert közel szeretnénk lenni a természethez a panelrengetegben, és részese szeretnénk lenni. Erre tökéletes módszer az, hogy napi szinten párásítsuk be a nyílméregbékák lakhelyét. Lehet automatizálni, sokan is így tesznek az öntözőrendszerrel, de így is érdemes naponta ránézni kedvenceinkre, mert a kis testük hamar reagál a különféle változásokra és sokszor 2-3 napi kukucskálással már csak a holtan fekvő békát, illetve a terráriumból áradó kellemetlen szagot fedezzük fel. Így, ha nem tudsz gondoskodni a napi ellenőrzésről (most itt nem egy hetes nyaralásról beszélek két évente), lehet a nyílméregbéka tartás nem neked való.

 

Ha törekszünk arra, hogy a békáinkat jól tartsuk, akkor előbb utóbb elérkezünk arra a pontra, hogy békáink szaporodni kezdenek. Nincs is ennél jobb visszaigazolás a hobbista számára, hogy jól bánik az állataival. Azonban újabb problémát vet fel, hogy ezeknek is helyet kell biztosítanunk. Nem hiába ismerjük az akvarisztikából is a mondást, hogy „az akvárium osztódással szaporodik”. Így nekünk is észben kall tartani, hogy lehet egy terráriumnál nem fogunk megállni. Én szóltam...

 

Talán az egyik legnagyobb válóok, hogy békáink kizárólag élő eleséget hajlandóak elfogadni. Nos, ha tényleg csak deákokkal van kitapétázva a vécénk, megoldható, hogy folyton a kedvenc kisállatkereskedésünkbe szerezzük be az éppen feletetni kívánt muslica mennyiséget, de az esetek 99,9%-ban nem ez a helyzet. Így minden békatartó általában maga tenyészti az eleséget, amihez nekikezd már jóval az első békák érkezése előtt.

Az eleségállatok tenyésztéséhez is kell némi idő és persze hely. A leggyakrabban tenyésztett eleségállatok az ugróvillások, babzsizsik és a muslica. Az első kettő nem sok kellemetlenséggel jár, igaz azok csak mint kiegészítő táplálékot jelentenek, így a muslica amit nagyobb mennyiségben állítunk elő.

A legnagyobb probléma velük, hogy akármennyire is vigyázunk velük, bizony kiszöknek. Nekem is jópár kellemetlen helyzetben volt részem, mikor a lakás különféle pontjain jelentek meg kis mászkáló lények a barátnőm legnagyobb örömére...

 

A másik a szag. A muslica táptalajban dolgozó gombák olykor kellemetlen szagot is generálnak. Főleg, ha koliszobában tartasz békákat és tenyésztesz muslicát, ahol rajtad kívül még 3 másik ember is lakik... Próbálkozhatsz zárt ikea dobozokba tartani őket, de nekem nincsen jó tapasztalatom velük. Persze a legideálisabb egy külön helység, ahova amúgy is csak békázni mész be és az párod nem csesztet, hogy mi is történik ott az ajtón túl.

 

Az eleségállat tenyésztés egyik hátulütője és sok tenyészet megkeserítője az atka. Sajnos előbb utóbb megjelennek ezek a kis dögök, ami akkor okoz igazán nagy problémát, ha allergiás reakciókat is kiváltanak a békásnál vagy a családtagoknál.

 

A muslica tenyésztés másik velejárója, hogy könnyű préda a pókoknak, akik persze szeretnek a mézesbödön közelébe lenni és vagy a tenyészet vagy a terrárium közelébe fészkelik be magukat. Így arachnofóbiásoknak, vagy aki együtt él velük, meggondolandó, hogy belevágnak-e...

 

Ma már semmi olyan hobbi nincs, ami nem viszi ki a pénzt a zsebünkből. Egy szépen berendezett terrárium sem olcsó mulatság, hát még a békák és ott van a havi rezsi, amit a táplálékállat tenyésztésre, elektromos eszközök üzemeltetésére, desztvízre, stb. költünk.

 

Örülök neki, hogy olvasod a soraimat, mert az azt jelenti, hogy érdeklődsz és felelős állattartó vagy, aki megszerez minden információt, mielőtt az állatok beszerzésére adja a fejét. 

 

Nincs is jobb mikor egy kellemes illatú szobába lépünk be, erre legtöbben a különféle illatosítókat alkalmazzák. valaha is elolvastad a hátulján lévő figyelmeztetéseket? Sokukra rá van írva, hogy a vízi élet számára veszélyes, ezért nem ajánlatos olyan helységben alkalmazni, ahol akvárium vagy más kétéltűek vannak. Így az ilyen illatosítókat ne használjuk, ha békákat is szeretnénk a lakásunkban tudni. Ugyanez jellemző a dohányzásra. Szerencsére egyre kevesebben dohányoznak, pláne bent a lakásban, de még így is fel kell hívni a figyelmet, hogy a békáink és főleg a bőrük sem szereti a cigifüstöt.

 

A békák pont olyan háziállatok, ahol mindent a szemnek, semmit a kéznek elv érvényesül. Mint említettem a békák bőre nem csak a kiszáradásra érzékeny, hanem arra is, hogy mi kerül rá. Lehetőség szerint csak vészhelyzetben vegyük kézbe békáinkat, csupán a magunk szórakoztatására ne fogdozzuk őket! Nem azért mert mérgezőek és meghalunk, hanem a békának nem tesz jót. Vékony csontjaik hamar törnek, így végzetes sérüléseket is okozhatunk akaratunk ellenére. És ugye bármi lehet a kezünkön (szappanmaradék, kézkrém, kézfertőtlenítő!, stb.) ami nem éppen békabarát.

 

Ha mindezekre oda tudunk figyelni, csodás kis élősarkot varázsolhatunk egy megfelelő méretű terráriumba, aminek igazi ékszerei lehetnek a békák.


Ha úgy véled kihagytam bármit ami fontos lenne, akkor jelezd felém a benko.zsolti@gmail.com email címen.


Jó békázást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nyílméreg szekció - Ranitomeya imitator, az utánzás nagymestere

  Ranitomeya imitator  (Schulte, 1986)   A  Ranitomeya imitator  az állatvilág legnagyobb utánzója. Ahogy a faj elnevezése imitator is erre ...