Üvegkád - Elfeledett sügerek - A zászlós sügér

Zászlós sügér - Mesonauta festivum (Heckel, 1840)

Még a 70-es, 80-as években az akvaristák nagy csodálói voltak a fejlett ivadékgondozást tanúsító Közép és Dél-Amerikai sügereknek. A vonzódás meg van mind a mai napig, sőt, egyesület formájába is tömörülnek, de sajnos nem az előbb említett sügerek, hanem a Kelet-Afrikai nagy tavak sügerei. Főleg különös színeikkel és változatos alakjukkal vonják magukra az érdeklődők tekintetét. Szépségük mellett hátrányuk az agresszív viselkedésük amik csakis hasonszőrű, afrikasügerekkel való együtt tartást teszi lehetővé. A Közép és Dél-Amerikai sügerek a 90-es évektől kezdve erősen visszaszorultak. A korábbi nagy sláger zebrasügér, most már szinte kelletlen lakója az akvaristák akváriumainak. Hasonló sorsra jutott a korábban méltán népszerű zászlós sügér is az akkor még cichlasoma festivum néven. Időközben Mesonauta lett és több más alfajt, fajt is találtak mellé, igaz ezen fajok csak az igényesebb akvarisztikai kultúrával rendelkező országokban találhatóak meg.

Élőhelye nagy kiterjedésű, északról Venezuelától egészen Brazília és Bolívia határáig, de találtak példányokat a Rio Paraguayban is. Az itt előforduló áradások révén jut el sok más mellékfolyóba vagy tóba. Szereti az árnyékos, faágakkal teletűzdelt terepet. Természetben gyakorta úszkál együtt vitorlás halakkal amik akvarisztikai szempontból sikeresebbek voltak nála, hisz mind a mai napig igen nagy sikerük van akvarisztikai berkekben, újabb és újabb színváltozatok kerülnek a lakások üvegmedencéibe. Első példányai 1908-ban érkeztek Németországba E. Reichelt jóvoltából. Első sikeres szaporítására 1911-ig kellett várni, ekkor egy Weinhausen nevű német akvaristának sikerült elsőnek ivadékokat felnevelnie.

Teste ovális alakú, előrenyúlt szájjal, teste felső részén sötét sáv húzódik a szürkés, halványsárga testén. Hátúszója erősen megnyúlt, egyes példányoknál túl is nyúlik a farokúszón. Az idősebb egyedek kopoltyúfedői kékes olykor zöldes színben pompázik. A nemek megkülönböztetése biztosan csak az ikrázáskor, a genitális szemölcsök megfigyelésével lehet. Hímeknek vékony kis kúp, míg a nőstényeknél szélesebb kúp figyelhető meg, ez rendszerint az ivást megelőző udvarlásnál már megfigyelhető. Testméretük 10-15cm között változik. Békés és elég félénk természetűek, nyugodtan tarthatók együtt más békés csapathalakkal, de gondoskodni kell számukra nagy, legalább 150L-es medencéről és dús növényzetről vagy megfelelő búvóhelyekről. Ez utóbbira tökéletesen megfelelnek a különféle mangrove és vasfák. Félénkségéről annyit, hogy egy hírtelen felkapcsolódó fénytől vagy egyéb hirtelen változástól sokkot kaphat amiben gyakorta bele is pusztulhat.

Szereti a lágyabb (6-10 nk) és savanyúbb (6 pH) vizet, ezt meghálálja élénk színeivel és szaporodásával. Hőmérsékleti igénye megegyezik a vitorláséval, 24-26°C.A víz jó szűrésére fokozottan kell figyelni, érzékeny lehet a felgyülemlett bomlástermékekre, de ez majd minden halra igaz lehet. A vizet színezhetjük tőzeggel vagy égerfa tobozával. Ezáltal is természetesebb, nyugodtabb környezetet biztosítva. Szaporodása a vitorláséhoz hasonlóan megy végbe. Egy nagyobb kőre, cserépre vagy akár műlevélre is leikrázik. A kicsik két nap alatt kelnek ki az ikrákból, további 3 nap míg elúsznak. Számuk 150-500 lehet. Ez függ a nőstény méretétől és korától is. Mindkét szülő neveli a kicsiket, azonban társas akváriumban gyakorta megeszik már az ikrákat is féltésből. Ajánlatos a párt külön helyezni és ott is tartani ha ivadékok felnevelése a célunk. Erre megfelel egy 80L-es akvárium berendezve faágakkal és némi kerámia virágcseréppel vagy nagyobb kövekkel, amik nem keményítik a vizet.

Az ivadékok gyorsan fejlődnek, 6-7 hetesen már teljesen ki is színesednek jó tartás mellett.

Akváriumban szinte teljesen eltűnt ez a faj, néhány éve a M. insignis faj amit üzletekben lehet kapni. A két faj közti különbség az, hogy az insignis melle erőteljes sárga színezetű, tartása és szaporítása teljesen megegyezik a festivuméval.